Építkezések, felújítás után,

költözzön egy teljesen tiszta házba


 


Új ház, új környezet, az építkezéssel, vagy a felújítással költözzön be olyan helyre, ahol a felújításokhoz tartozó kellemetlen szagok és rejtett koszok teljes egészében eltűnnek. A felújítás során kialakult kép, ami sok törmelékkel, porral és egyéb szennyeződéssel járt, gyakran már a viszonylagos tisztaságot is el tudja fogadtatni velünk, mint megoldást. Sőt sokszor fel sem tűnik, hogy mennyi apró szennyeződés rejtőzhet még számos helyen. Vannak olyan helyek a felújításnál, amelyeknél meg is felújítás alatt megelőzheti a szennyeződéseket a segítségünkkel. Létezik például olyan üvegvédő fólia, ami meggátolja az üveg felületek, ablakok, ajtók karcolódását. A felújítási munkák befejezése után, pedig egyszerűen lehúzható.

 

A felújításkor keletkező kosz természeténél fogva nagyon sok mesterséges anyagot és kemikáliát tartalmaz. Ezek eltüntetése létfontosságú, ha jól akarjuk magunk érezni a frissen felújított otthonunkban. Mi olyan eljárásokat, például koszfaló baktréiumok tudunk telepíteni a szennyezett felületekre, amik teljes egészében eltüntetik a kemikáliát.  A mi takarítási munkánk segítségével teljes egészében érezheti, hogy milyen tökéletes érzés egy felújított, vagy teljesen új házba beköltözni. Az új autók illatát mindenki szereti, de az új házak, felújított lakások, csakis kizárólag, akkor tudják ezt az érzést kínálni Önnek és családjának, ha a Kísértet és csapata, tökéletesen kitakarít.

 

Felújítás, vagy építkezés után van szüksége takarításra, amikor sok veszélyes kosz keletkezik, akkor kérjen segítséget a Kísértet és csapatától!

 

Építkezések, felújítások utáni takarításokkal keressenek minket bátran!



felújítás, építkezés utáni takarítás